Elsősavató 2018

Elsősavató 2018
Az informatika, közgazdasági és turisztika ágazat tanulóit is felavattuk.

Október 16-án a BSZC Közgazdasági Szakgimnázium elsősavatóján vehettünk részt, mint „elsős” közgázos diákok, ahol saját produkciónkat adtuk elő. A próbák alatt rengeteget nevettünk, még jobban összekovácsolódott az osztály. Mégis, kevés valaki várta azt a pillanatot, mikor az egész iskola előtt ki kell állnia és előadni, amit megtanultunk. Mindenki izgult, de mikor kiálltunk együtt, már mindenki nyugodtabb volt, mint előtte.

Mikor lementek a produkciók, kezdődtek a feladatok, amik elég vicceseknek bizonyultak. Majd ezután a közgázos osztály és az infós osztály is kapott egy jelmezt, amit következő nap, azaz 17-én fel kellett venni. Az A-sok pelenkát és kukás zsákot, míg a B-sek láthatósági mellényt kaptak.

Egy vicces eskü után, amiben sok mindent megfogadtunk, vége is lett az elsősavatónak. Az elsős osztályok vidáman mentek haza, majd másnap az iskolába, mert tudták: most már tényleg idetartoznak.

 

Szabó Fanni 9.B


2018-10-16 15:57:20
Szerző: BSZC Közgazdasági Szakgimnáziuma
diákélet
programok
facebook email nyomtatás
TOVÁBBI HíREINK
 
Implom József Középiskolai Helyesírási verseny
Implom József Középiskolai Helyesírási verseny class=
 
Szánkóverseny az iskolában
Szánkóverseny az iskolában class=
 
Karácsony a Közgázban
Karácsony a Közgázban class=
 
ITSH verseny 3. hely
ITSH verseny 3. hely class=
 
Dicsőszentmártonba látogattunk
Dicsőszentmártonba látogattunk class=
 
Ingyenes angol és német nyelvtanfolyamok
Ingyenes angol és német nyelvtanfolyamok class=
UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE
Főoldal
Friss >> HíreinkEseménynaptárCímkék
Iskolánk >> TörténetünkAz épületTablóinkTanárainkEredményeinkDokumentumok
Felvételizőknek >> NyolcadikosoknakÉrettségi után, nappaliÉrettségi után, levelezőFelnőttképzésTanfolyamokCISCO
Diákélet >> IskolaújságDiákönkormányzatFotóklubMa is tanultam valamitSzakmai blogTanulószoba
BSZC Közgazdasági Szakgimnáziuma © 2016