LEGO SUMO versenyen vettünk részt!

LEGO SUMO versenyen vettünk részt!
LEGO SUMO verseny Nyíregyházán

2018. október 17-én Nyíregyházán a H-Didakt által megrendezett Robot Szumó versenyen iskolánkat 2 csapat képviselte. Mind a két csapat neve ötletes volt, az egyik csapat ragaszkodott az előző versenyen is használt Heroes csapatnévhez (Szabó Orsolya, Zubó János Norbert, Csécsi Lajos János), a másik csapat neve Killers volt. (Árva Sándor Máté, Bálint Krisztián László). Reggel a 9:48-kor induló vonattal közeledtünk a végállomás felé, de sajnos leszállás után még várt ránk egy majdnem 20 perces buszút a Nyíregyházi Egyetemhez. Mikor megérkeztünk, megkaptuk névre szóló kitűzőinket, majd elfoglaltunk egy szimpatikus helyet a sok közül. Elkezdtünk tesztelni a már meglévő pályán, egymás robotját próbáltuk kilökni a pályáról; hol a mi, hol a másik csapat robotjának sikerült ez a manőver. Ezt követően a H-Didakt Kft. igazgató asszonya, Kopasz Anikó nyitotta meg a versenyt. A kísérő tanáraink végig maradhattak velünk, így szurkolhattak és készíthettek rólunk fotókat. A verseny befejeztével minden csapat kapott egy-egy oklevelet és egy kis ajándékot. Ezután megbeszéltük, hogy hazafelé induló vonatunkig van még másfél óránk, így bementünk egy McDonald’s-ba. A másik csapat és az én véleményem szerint is érdemes volt részt venni ezen a versenyen, sokat tanulhattunk a hibáikból. Ezennel szeretném megköszönni Árva Sándor és Sastyin Károly tanár uraknak, hogy elkísértek bennünket erre a versenyre. Végül, de nem utolsó sorban, nagyon köszönjük Kiss István tanár úrnak a versenyre való felkészítést.

Köszönjük, hogy részt vehettünk ezen a versenyen.

 

Szabó Orsolya

10.B


2018-10-18 10:31:24
Szerző: BSZC Közgazdasági Szakgimnáziuma
versenyek
érdekesség
programozás
informatika
győzelem
iskola
facebook email nyomtatás
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
TOVÁBBI HíREINK
 
Szakmák éjszakája
Szakmák éjszakája class=
 
Pályaorientációs nap
Pályaorientációs nap class=
 
Implom József Középiskolai Helyesírási verseny
Implom József Középiskolai Helyesírási verseny class=
 
Szánkóverseny az iskolában
Szánkóverseny az iskolában class=
 
Karácsony a Közgázban
Karácsony a Közgázban class=
 
ITSH verseny 3. hely
ITSH verseny 3. hely class=
UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE
Főoldal
Friss >> HíreinkEseménynaptárCímkék
Iskolánk >> TörténetünkAz épületTablóinkTanárainkEredményeinkDokumentumok
Felvételizőknek >> NyolcadikosoknakÉrettségi után, nappaliÉrettségi után, levelezőFelnőttképzésTanfolyamokCISCO
Diákélet >> IskolaújságDiákönkormányzatFotóklubMa is tanultam valamitSzakmai blogTanulószoba
BSZC Közgazdasági Szakgimnáziuma © 2016