Pénzhét

Pénzhét
"Okosan a befektetésekről"

Magyarország a Magyar Bankszövetség kezdeményezésére, a Pénziránytű Alapítvány szakmai támogatásával először 2015-ben csatlakozott az Európai Pénzhét (European Money Week) közel harminc országot átfogó kezdeményezéséhez, amelynek célja az általános- és középiskolások pénzügyi ismereteinek megalapozása. A PÉNZ7 minden évben, rendszerint március első felében kerül megrendezésre. Idén ez február 25. és március 1. közé esett.

A programsorozat fókuszában az országszerte számos általános- és középiskolában megvalósuló pénzügyi-gazdasági témájú tanórák állnak. Az intézmények tanrendjéhez igazodó tematikus hét egyik napján, február 25-én került megrendezésre iskolánkban a 2019-es rendezvénysorozat központi témájáról szóló, „Okosan a befektetésekről” címet kapott foglalkozás.

A10. B osztály diákjai Galkó-Fenyves Barbara tanárnő közreműködésével, játékos tananyag segítségével sajátíthatták el és gyakorolhatták a pénz hétköznapi használatához kapcsolódó ismereteket és készségeket.


2019-02-26 21:21:07
Szerző: BSZC Közgazdasági Szakgimnáziuma
programok
közgadaság
GINOP
facebook email nyomtatás
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
TOVÁBBI HíREINK
 
Tanévnyitó ünnepség
Tanévnyitó ünnepség class=
 
Állás hirdetés
Állás hirdetés class=
 
Ilyen még nem volt
Ilyen még nem volt class=
 
2020. őszén induló szakképzési osztályok
2020. őszén induló szakképzési osztályok class=
 
Újabb sikeres vizsgák a felnőttoktatásban
Újabb sikeres vizsgák a felnőttoktatásban class=
 
Nemzeti Összetartozás Napja
Nemzeti Összetartozás Napja class=
UGRÁS AZ OLDAL TETEJÉRE
Főoldal
Friss >> HíreinkEseménynaptárCímkék
Iskolánk >> TörténetünkAz épületTablóinkTanárainkEredményeinkDokumentumok
Felvételizőknek >> NyolcadikosoknakÉrettségi után, nappaliÉrettségi után, levelezőFelnőttképzésTanfolyamokCISCO
Diákélet >> IskolaújságDiákönkormányzatFotóklubMa is tanultam valamitSzakmai blogTanulószoba
Berettyóújfalui SZC Közgazdasági Technikum © 2016 - 2020