SZC logo

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum

OM kód: 203030/016 | 4200 Hajdúszoboszló, Gönczy Pál u. 17.

Intézmény logo

Berettyóújfalui SZC Közgazdasági Technikum

HírekKözérdekű adatokmoodleKRÉTA
Széchenyi 2020

Vezetési program

1. Vezetői program

1.1 Jövőkép

A 2023/2024. tanév már a 11. tanév, amiben vezetői feladatokat látok el a BSZC Közgazdasági Technikumban. Az iskola vezetőjének lenni egy megtisztelő és nagy felelősséggel járó feladat. Meggyőződésem, hogy az iskola csak akkor működik jól, ha a szervezet minden tagja a legjobb tudásával és motiváltan dolgozik a közös cél eléréséért. Vezetői munkámat nagyban segítik és segítették eddig is az elkötelezett oktatói közösség tagjai és a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum vezetői, dolgozói, akikre minden területen számíthatok. Vezetőként továbbra is a kitűzött intézményi célok megvalósításáért fogok dolgozni, megőrizve az iskola hagyományait, jó hírnevét, lendületét.

Ha iskolánk jövőjére gondolok, akkor úgy képzelem el, mint Hajdúszoboszló városának és vonzáskörzetének egyik meghatározó intézményét, mely a legkorszerűbb technikai hátteret biztosítva, a munkaerő-piaci igényekre rugalmasan reagálva képez szakembereket. Az intézmény naprakész tudással rendelkező oktatói a felkészüléshez és az oktatáshoz a legmodernebb eszközöket használják, mellyel hatékonyan adják át tudásukat a tanulóknak. Nyugodt és rendezett környezetben sokoldalúan készítjük fel a tanulóinkat arra, hogy a társadalom felelős tagjai legyenek és a nálunk megszerzett szakmai tudással munkába álljanak, vagy a felsőoktatásban folytassák tanulmányaikat. Az oktatók és a tanulók viszonya a kölcsönös tiszteleten alapul. Az iskola fejleszti és erősíti a diákok és az oktatók kezdeményezőkészségét, támogatja az aktív diákéletet, hogy a tanulók élményekkel gazdagon lépjenek ki az életbe.

Iskolánk jó hírnevére és tradícióira támaszkodva adja át hagyományos értékrendjét, amely segítségével önállóan dolgozni tudó és akaró, saját munkájukra igényes, naprakész szaktudással rendelkező szakembereket képzünk.

 

1.2 A stratégiai célok megvalósítása

1.2.1 A munkaerőpiac elvárásainak megfelelő oktatás biztosítása

A szakképzés alapvető feladata, hogy kiszolgálja a gazdasági környezet igényeit azzal, hogy az oktatást olyan szakemberek hagyják el, akikre a munkaerőpiacon szükség van, és akik a képzési idő alatt olyan szaktudásra tettek szert, mellyel rövid idő alatt hatékony munkavégzésre képesek.

Az iparban használt technológiák, eljárások és anyagok felgyorsult fejlődése miatt a munkaerőpiaci igények is folyamatosan változnak. Elengedhetetlenül fontosnak tartom, hogy az iskola legyen tisztában ezekkel a folyamatokkal, kövesse nyomon a változásokat és ennek megfelelően rugalmasan alakítsa az iskolában folyó oktatási munkát.

A vállalati kapcsolatok szerepe

A munkaerőpiac igényeinek megfelelő oktatás megvalósítása érdekében arra fogok törekedni, hogy „behozzam” az iskolába a versenyszférából a szakembereket, akik naprakész, a munka világában alkalmazott technológiákkal kapcsolatos ismereteket, szaktudást adnak át. Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy a tanulók ne csak az iskola kapuin belül, hanem vállalati környezetben is gyakorolhassák az általuk választott szakmát. Ezt jelenleg az egybefüggő nyári gyakorlat és a tanév során megszervezett külső, rendhagyó gyakorlati foglalkozások keretében valósítjuk meg.

A vállalkozásokkal való szakmai együttműködés arra is lehetőséget nyújt, hogy az iskola oktatói is találkozzanak a legújabb technológiákkal és a cégek igényinek megfelelő módon oktassák a diákokat.

A vállalati szféra munkaerőpiaci igényeinek megfelelő oktatás érdekében folyamatosan dolgozok azon, hogy az intézmény vállalati kapcsolatit bővítsem. Az együttműködés nem csak az iskola, hanem a vállalkozások számára is előnyös. Nem csak azért, mert a szakképzési munkaszerződés kedvező feltételeket kínál a számukra, hanem azért is, mert kinevelhetik a saját jövőbeli munkavállalóikat és az iskola partnereként a vállalkozás jó hírét is terjeszthetik. Fontosnak tartom, hogy elsőként a város vonzáskörzetében működő, lehetőleg hajdúszoboszlói vállalkozásokat szólítsam meg.

Az iskola környezetében megvalósított és folyamatban lévő beruházások által támasztott munkaerőpiaci igény alapján, prioritásként kezelem az Elektronika és elektrotechnika ágazat meghonosítását az intézményben. Jelenleg három vállalkozás – SCADA Kft, Leier Hungária Kft, Nagyhegyesi Takarmány Kft – kamarai akkreditációja folyik az Elektronika és elektronika ágazaton belüli Ipari informatikus képzés egybefüggő nyári gyakorlatának megszervezéséhez. Mindhárom cég modern robottechnikát alkalmaz és kiváló szakemberek vállalták a gyakorlati ismeretek átadását. Az ágazatban tanuló diákok számának várható növekedésére való tekintettel a közeljövőben további cégekkel is tervezem felvenni a kapcsolatot. A speciális szakmai tárgyak iskolai tanműhelyben történő oktatásához nagyon hatékony megoldásnak tartom a cégek szakembereinek megbízással történő alkalmazását, mert így a tanulók a legaktuálisabb ismereteket szerezhetik meg.

A Turizmus, vendéglátás ágazatban évek óta nagyon jól működik a vállalkozásokkal való együttműködés. Tanulóink gyakran a nyári gyakorlaton kívül is a vállalkozásoknál dolgoznak a nyári szünetben, később az iskola elvégzése után ugyanott állnak munkába, de arra is van példa, hogy az egyetemi tanulmányaik mellett is visszajárnak dolgozni egykori gyakorlati helyükre. A turisztikás tanulókat gyakran visszük külső szakmai programokra is. Ők azok, akik az iskolai rendezvények lebonyolításában is oroszlánrészt vállalnak, amivel további szakmai gyakorlatra tesznek szert. A Turizmus, vendéglátás ágazat esetében az idei tanévben két jelentős hotellel (Hungarospa Thermal Hotel, Mátyás Király Gyógy- és Wellness Hotel) sikerült bővíteni a partnerek számát a szakmai oktatásban. Terveim között szerepel, hogy utazásszervező vállalkozásokkal is bővítsem a partnerek körét.

A Gazdálkodás és menedzsment, valamint az Informatika és távközlés ágazatokban nincs egybefüggő nyári gyakorlat, a tanulók az iskolában sajátítják el a gyakorlati ismereteket. Az ezekben az ágazatokban tanuló diákok számára szakmai kirándulásokat, az iskolában megtartott szakmai napokat, előadásokat szervezünk. Célom, hogy ezen ágazatok tanulóit is közelebb hozzuk a vállalati környezethez.

Projekt szemléletű oktatás

A munkaerőpiac elvárasainak megfelelő oktatás másik lehetősége a projektoktatás minél szélesebb körű megvalósítása. Ez azért is fontos, mert a vállalatoknál jellemzően projekteken fognak dolgozni a leendő munkavállalók. A projektoktatás segítségével elérhetjük, hogy a különböző ismeretek ne elszigetelten jelenjenek meg, hanem a tanulók képesek legyenek azokat összekapcsolni, egyben látni. A projektoktatás az oktatók részéről szemléletváltást és jól megtervezett, közös munkát igényel. A minél szélesebb körű alkalmazásának érdekében folytatni fogjuk a jó gyakorlatok, ötletek egymással való megosztását, munkaközösségi és oktatótestületi szinten egyaránt. Meggyőződésem, hogy a projektoktatás a kézzel fogható produktum miatt sikerélményhez juttatja a tanulót és ezzel a szakmája iránti elkötelezettségét is növeli. Nem is beszélve a társas kompetenciákra gyakorolt hatásáról, amire szintén nagy szükség van a munka világában.

Közismereti oktatás

A munkaerőpiaci igényeknek megfelelő oktatás biztosításában a közismereti oktatók is nagy szerepet vállalnak. Ők azok, akik átadják a tanulóknak azokat az alapvető ismereteket, melyekre építve képesek lesznek a szakmai ismeretek elsajátítására. A közismereti oktatás keretében tanulják meg a tanulók, hogy hogyan kell szabatosan megfogalmazni a gondolataikat, hogyan lehet hatékonyan kommunikálni, vagy hogyan kell a számításokat elvégezni egy probléma megoldásának érdekében.

A közismereti oktatás nem csak a szakmai ismeretek átadását alapozza meg. A közismereti tantárgyak magas szintű oktatására a sikeres érettségi vizsgákhoz és a továbbtanuláshoz is szükség van.

A közismereti oktatás magas színvonalának fenntartásához a jövőben is tervezem az oktatók módszertani fejlődésének támogatását, a tudásmegosztás elősegítését a munkaközösségeken belül, a tehetséggondozó, emelt szintű érettségire felkészítő és szükség szerint a felzárkóztató foglalkozások megszervezését. Ennek megvalósításában nagy szerepe van a motivált és elkötelezett oktatóknak, akik ezeket a foglalkozásokat délutánonként, tanítás után tudják megtartani.

Rendkívül fontosnak tartom, hogy a tanulók megfelelő szinten tudjanak idegen nyelven kommunikálni, hogy nemzetközi környezetben is helyt tudjanak állni. Erre azért is szükséges hangsúlyt helyezni, mert a közelmúltban számos nemzetközi cég létesített telephelyet a régióban, így a munkaerőpiacon keresik az idegen nyelven jól kommunikáló szakembereket. A helyzetelemzés keretében már számszerű adatokkal alátámasztva is bemutattam, hogy iskolánkban a hatékony nyelvoktatás eredményeképpen sokan szereznek a tanulmányaik alatt nyelvvizsgát és angol nyelvből sok eredményes emelt szintű érettségivel dicsekedhetnek tanulóink. Támogatom a differenciált oktatás további alkalmazását, ami a nyelvoktatásban nagyon hatékony módszernek bizonyult. Mindemellett - különösen a Turizmus, vendéglátás ágazatban – hátránynak érzem, hogy tanulóink csak egy idegen nyelvet tanulnak. A második idegen nyelv bevezetésének lehetősége és beillesztése a meglévő keretek közé, további átgondolást igényel.

Nevelés

A korszerű szakmai ismeretek átadásán túl azt is fontosnak tartom, hogy intelligens, megbízható, kitartó, a kezei közül kiadott munkára igényes, az élethosszig tartó tanulásra képes fiatalokat neveljünk. Ebben rendkívül nagy jelentőséggel bír a példamutatás, az értékek átadása, amiben a teljes oktatói testületnek szerepe van.

A munkaerőpiacon csak azok a tanulók fognak helyt állni, akik képesek az alkalmazkodásra, az együttműködésre, a csapatmunkára. Ennek fejlesztése érdekében fontosnak tartom és támogatom a közösségi programok szervezését, a csoportos feladatokat, a tanulók iskolai feladatokba való bevonását. Megfigyelésem szerint a tanulók a legtöbb esetben büszkék rá, ha egy-egy feladatra őket választjuk. Ez nagy mértékben növeli az önbizalmukat és a motiváltságukat.

1.2.2 Vonzó közösségi és szakmai oktatási terek kialakítása

Az iskola az RRF-2.2.2-23-2023-00002 azonosítószámú „21. századi szakképző intézményfejlesztési program a Berettyóújfalui SZC Közgazdasági Technikumában” kiemelt projekt keretében egy átfogó fejlesztésen megy keresztül. A 2025/2026. tanévet a tervek szerint már megújult környezetben fogjuk megnyitni.

A „21. századi szakképző iskola” fejlesztési program egy középtávú országos hatású fejlesztési program, amelynek célja, hogy a szakképző iskolák épületei olyan minőségűek legyenek, hogy az oda belépő pályaválasztás előtt álló fiatalok és szüleik számára vonzó képet nyújtsanak.

A projekt keretében 21. századi felszereltségű tantermek kerülnek kialakításra és fejlesztésre kerülnek a mindennapos testnevelés és a szabadidős tevékenységek terei, a közösségi terek is.

A megvalósításra kerülő projekt fő fókuszai az alábbiak:

  • Az iskolaépületek energetikai hatékonyságának javítása, megújuló energiák használata.
  • Az iskolaépület megjelenésének, építészeti állapotának fejlesztése.
  • Professzionális, belátható tantermek, oktatástechnológia.
  • A mindennapos testnevelés tereinek fejlesztése.
  • Közösségi terek létrehozása, fejlesztése, felújítása.
  • Korszerű IKT eszközök.
  • Elektronikus tananyagok használatának eszközei.
  • Szélessávú internetelérés a pedagógusok és diákok részére.
  • Alternatív közlekedés támogatása, kerékpártároló.
  • Zöldfelületek növelése.

A fejlesztés eredményeként modern környezetben, jól felszerelt informatikai és elektronikai tanműhelyekben gyakorolhatják a tanulók a szakmai ismereteket. Jelenleg is rendelkezésre álló CISCO és robotika termek mellett újabb robotikai eszközök és okosterem is a tanulók rendelkezésére fog állni.

Felgyorsult világunkban egyre nehezebb a tanulók figyelmét fenntartani, az ismereteket hatékonyan átadni. Erre a hagyományos, frontális módszerek már nem alkalmasak. Az új modern környezet minden tanórán lehetővé fogja tenni az interaktív, foglalkoztató módszerek alkalmazását. Ehhez fontos az oktatók módszertani fejlődés iránti elkötelezettsége is, amit minden lehetséges módon támogatni fogok.

Iskolánkban jelenleg kevés a közösségi tér, amire nagyon nagy szükség lenne a közösségi programok megszervezéséhez. A diákprogramok, ünnepségek és egyéb rendezvények erősítik az összetartozás érzését, színvonaluk alapján a külső szemlélők is véleményt formálnak az intézményről. A felújítást követően ezen a téren is változás várható és a sportolás lehetőségei is bővülni fognak.

Várakozásaim szerint az iskola tárgyi hátterének megújulása, a 21. századi iskolai környezet jelentős hatással lesz az oktatás színvonalára, az iskolában tanulók motiváltságára és a beiskolázási adatokra egyaránt. A modern technikai háttér elő fogja segíteni, hogy az új Elektronika, elektrotechnika ágazatban és az Informatika és távközlés ágazatban még hitelesebbek legyünk a vállalkozások, a tanulók és szüleik számára. Várhatóan kevesebben fognak úgy dönteni a helyi szülők közül, hogy valamelyik debreceni iskolába íratják be gyermeküket.

1.2.3 Az oktatók naprakész tudásának biztosítása

Az oktatói pálya együtt jár az élethosszig tartó tanulással. Az oktatóknak nem csak a technológiai fejlődésével járó és a jogszabályi környezet változása miatti tantárgyi tartalmon változással kell lépést tartani, hanem a módszertani fejlődésre is mindig törekedni kell.

Oktatói továbbképzések

A fejlődésre jó lehetőséget biztosítanak az oktatói továbbképzések. Az oktatói továbbképzések szervezését az új oktatói továbbképzési rendszer (OTR) segíti. A továbbképzési kötelezettség szempontjából pontot érő képzések ebben a rendszerben kerülnek kiírásra. Jó lehetőséget biztosítanak a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum közreműködésével, helyben megszervezett csoportos továbbképzések.

Vezetőként támogatom az oktatók folyamatos fejlődését, a továbbképzések átgondolt, gazdasági szempontokat is szem előtt tartó megszervezését.

Különösen fontosnak tartom az oktatók digitális kompetenciáinak fejlesztését, mert a digitális világba született tanulókat kell hiteles módon és hatékonyan oktatniuk, ami a „digitális bevándorló” kollégák számára komoly kihívást jelenthet.

Vállalatokkal szervezett továbbképzések

Az oktatók szakmai ismereteinek fejlesztésére nagyon hasznosnak tartom a vállalatoknál szervezett továbbképzéseket, a vállaltok szakembereivel való együttműködést. A szakmai oktatás csak akkor lehet hatékony, ha sikerül lépést tartani a fejlődéssel. Nincs értelme elavult, a gyakorlatban már nem alkalmazott ismereteket oktatni. Ehhez az oktatóknak komoly támogatásra van szüksége, mert ők nem a versenyszférában dolgoznak. Eddig csak elvétve volt lehetősége az oktatóinknak vállalatoknál szervezett továbbképzéseken részt venni. A jövőben erre mindenképpen nagyobb hangsúlyt fogok helyezni. Vezetői munkám során eddig is törekedtem a vállalkozásokkal való kapcsolatépítésre, amit a jövőben is fókuszban kívánok tartani.

Belső tudásmegosztás, tanuló szervezetté válás

 A naprakész tudás érdekében törekedni kell a megszerzett tudás és a jó gyakorlatok munkaközösségeken, vagy a teljes oktatói közösségen belüli megosztására.

Fontosnak tartom, hogy a továbbképzésekből ne csak azok profitáljanak, akik azokon személyesen is részt tudtak venni, hanem osszák meg az újonnan szerzett tudásukat azokkal a kollégáikkal, akik esetében ez releváns. A belső tudásmegosztásra korábban is volt példa, de ezt szeretném a jövőben rendszeresebbé tenni. Azt is szeretném elérni, hogy a munkaközösségek egyeztessék egymással a tananyagtartalmakat.

A tanuló szervezetté válás a fejlődés egyik kulcsa.

1.2.4 Az oktatásban részt vevők számának növelése és a lemorzsolódás csökkentése

A beiskolázási tevékenységek számának és minőségének javítása

Ahogyan azt a pályázatom helyzetelemzéssel foglalkozó részében már részletesen bemutattam, a BSZC Közgazdasági Technikum beiskolázási létszámai stabilak, évről évre kis mértékű növekedést mutatnak.

Meggyőződésem, hogy a beiskolázást az befolyásolja a legjobban, hogy a városban és a környező településeken milyen kép alakult ki az iskola teljesítményéről és oktatói közösségéről, a diákokkal való bánásmódról, a diákéletről. A tanulók, a szülők, a beiskolázott felnőttek viszik ki az iskola kapuin a legnagyobb hatású információt. Ezzel összhangban az legfontosabb, hogy az iskola teljesítménye, - az érettségi- és szakmai vizsgák eredményei, a versenyeredmények, a nyelvvizsgák száma, a felsőoktatásba bejutottak száma, az azonnal elhelyezkedők száma, a végzettek munkaadóinak elégedettsége, a partnercégek, a szülők és a tanulók véleménye - valóban olyan legyen, ami vonzó a továbbtanulási döntés előtt állók számára. Ennek megvalósításához kitartó és következetes munkára van szükség. A beiskolázási tevékenység komplex feladat, a teljes oktatói közösségeknek együtt kell dolgoznia rajta.

A személyes jelenlétet nagyon fontosnak tartom minden lehetséges helyszínen. Elsődleges fontossággal bírnak ebből a szempontból az általános iskolák. Az általános iskolákkal való kapcsolatot minden irányból igyekszek fejleszteni. Fontos, hogy ne csak a tanulókkal, hanem a tanárokkal is találkozzunk, mert ők nagy hatással vannak a tanulók továbbtanulási döntésére. Nagyon hatékonynak tartom az általános iskolások számára szervezett játékos foglalkozásokat, melyek során úgy ismerkedhetnek a nálunk oktatott szakmákkal, az oktatókkal és az iskolával, hogy közben jól érzik magukat. A személyes jelenlétet szeretném megerősíteni az általános iskolák minden lehetséges rendezvényén. A város vonzáskörzetében lévő települések általános iskoláival is szeretném szorosabbra fűzni a kapcsolatot, erre jó lehetőséget adnak a számukra meghirdetett különböző versenyek, a játékos, szakmákat bemutató programok.

Azt is nagyon fontosnak tartom, hogy a város különböző rendezvényein, például a városi ünnepségeken, személyesen képviseljük iskolánkat.

Az előzőeken túl tudatosan figyelni kell a közösségi médiában, honlapon folytatott átgondolt és rendszeres kommunikációra, hogy mindig szem előtt legyünk a tanulók és a szülők számára vonzó információkkal. Az iskola a hivatalos honlapon kívül Facebook és Instagram fiókkal is rendelkezik.

Meggyőződésem, hogy a vállalatokkal való együttműködés, a jövőbeli karrierlehetőségek és a naprakész oktatás miatt vonzóvá teszi az iskolánkat a szülők szemében. Ezért a vállalati kapcsolatok fejlesztését a beiskolázás szempontjából is hatékonynak tartom.

Amikor a beiskolázással kapcsolatos terveket készítjük, érdemes figyelembe venni a Szakképzési Pályakövetési Rendszerből nyerhető információkat is. A felmérések alapján a tanulók a képzésválasztásnál általában a következő szempontokat veszik legnagyobb súllyal figyelembe:

  • olyat tanulhassanak, ami érdekli őket,
  • olyan szakmájuk legyen, amivel könnyen fognak munkát találni,
  • mit javasolnak a szülők és a rokonok.

A pályaorientációs és beiskolázási tevékenységeknél érdemes lesz ezekre a szempontokra hivatkozni, ezekhez kapcsolódó hívószavakkal megszólítani a tanulókat. Az is kiderült a felmérésből, hogy fontos, hogy keressük meg az általános iskolai tanárokat, mert kis mértékben volt meghatározó a tanárok javaslata döntésben, ami arra is utalhat, hogy a tanároknak nincs elegendő és megfelelő információja a szakképzésről. A továbbtanulással kapcsolatos döntésnél az előzőekben felsoroltakon kívül jelentősen befolyásolja a tanulókat a lakóhely és az iskola távolsága, az, hogy mennyit lehet keresni az adott szakmában és számítanak a továbbtanulási tervek is. Ezek alapján a helyi és a bejárással könnyen elérhető településéket érdemes hatékonyabb módszerekkel megközelíteni és fontos, hogy azt is kommunikáljuk, hogy a munkába állás mellett a felsőfokú oktatásba való továbbtanulásra minden segítséget biztosítunk.

Iskolánkban az Informatika és távközlés ágazatba, valamint a Gazdálkodás és menedzsment ágazatba egy-egy önálló osztály indításához elég, vagy közel elég tanuló jelentkezett az elmúlt években. Ezekben az ágazatokban is törekedni kell a jelentkezők számának további növelésére, a jó tanulók nagyobb számban történő beiskolázására. Ehhez még hatékonyabb kommunikációra lesz szükség.

A Turizmus, vendéglátás ágazatban, egyelőre nem sikerült 1/3 osztálynál nagyobb létszámot beiskolázni. Annak ellenére sem, hogy a turizmus a város húzóágazata és keresettek a turisztikai szakemberek. Ebben az ágazatban nagyon régi, jól működő versenyszférai kapcsolataink is vannak. Az állandó közgazdasági és informatikai oktatói csapathoz hasonló turisztikai oktatói közösség kialakításában lehetőséget látok az előre lépésre. Jelenleg 1 fő főállású turisztikai oktatónk van, aki még az első tanévét tölti nálunk. A többiek áttanító és óraadó kollégák. A turisztika oktatás népszerűségének növelését egyik alapvető vezetői feladatomnak tekintem. Ugyanilyen prioritással kezelem az Elektronika és elektrotechnika ágazatba történő beiskolázást. Ez az ágazat komoly lehetőséget jelent a jövőbeli munkaerőpiaci igények fényében. Hatékonyabban kell a jövőben kommunikálnunk, hogy nálunk ilyen képzés is folyik. Meg vagyok róla győződve, hogy az iskola fejlesztésével kialakítására kerülő magas technikai színvonalú oktatási eszközök, tanműhelyek és az innovatív cégekkel való együttműködés kommunikálása pozitív hatással lesz a beiratkozók számára.

Végül szeretném megemlíteni a felnőttek oktatását is. Többször tapasztaltuk, hogy a nálunk végzett felnőttek gyerekei, rokonainak, ismerőseinek gyerekei hozzánk jelentkeztek. A felnőttek megismerik a nálunk folyó munkát, az oktatókat. Ha meg vannak elégedve, akkor hiteles módon terjesztik az iskolánk jó hírét. Emiatt is nagyon fontosnak tartom, hogy a felnőttek oktatására nagy hangsúlyt fektessünk, oktatásuk legyen magas színvonalú, igényeiknek próbáljunk meg a lehetőségeinkhez mérten minél jobban megfelelni.

Nagyon fontosnak tartom, hogy a piaci igényeknek megfelelően minden évben hirdessük meg a megfelelő oktatást a felnőttek számra. Ehhez folyamatosan figyelni kell a környékbeli vállalkozások igényeit, amit vezetői munkám során egyik elsődleges feladatomnak tekintek.

A lemorzsolódás, a tantárgyi bukások számának csökkentése

A helyzetelemzésben bemutatott adatok alátámasztják, hogy az intézményben a bukások száma és a lemorzsolódás is alacsony.

A kedvező adatok fenntartása és további javítása érdekében elengedhetetlen a tanulók teljesítményének folyamatos nyomon követése, amiben az osztályfőnökök és a szaktanárok naprakész munkájára van szükség. Fontos, hogy a tanulók még időben kapjanak segítséget, a lemaradásuk fokozódása előtt. A lemaradó tanulók szüleit a szaktanárok rendszeresen értesítik postai úton is, hogy még azok a szülők is tudomást szerezzenek a nehézségekről, akik nem nézik a Krétát rendszeresen.

Kulcsfontosságúnak tartom a szülőkkel való együttműködést, hisz a tanulók sikeres nevelése a közös célunk. A szülőkkel való személyes megbeszélésre mindig van és lesz időm. A tanulók egyéni problémáit, igényeit mindig igyekszünk figyelembe venni, hogy segítsük a boldogulásukat.

Fejlesztendő területnek látom a felzárkóztató foglalkozások tanév közben történő megszervezését, amit a délutánba nyúló foglalkozások, a tanárok leterheltsége és a bejárók magas száma miatt nem egyszerű megvalósítani. Jó lehetőséget látok erre a kiscsoportos foglalkozások megszervezésében és a személyes foglalkozások mellett a lemaradók számára készített digitális tananyag és feladatok Moodle rendszerben történő közzétételében, melyben nyomon követhető a tanulók munkája, előre haladása.

Bevált hagyomány az iskolában a felkészítési napok meghirdetése az augusztusi javítóvizsgák előtt, melyen a tanulók jellemzően részt is vesznek. Ezeken a felkészítő foglalkozásokon össze lehet foglalni a legfontosabb tudásanyagot és a tanulók választ kaphatnak a kérdéseikre.

 A lemorzsolódás jellemzően azon tanulók esetében jelentkezik, akik nem a képességeiknek megfelelő iskolatípust választották. Olyan tanulókat is felveszünk az iskolába, akik nem rendelkeznek olyan alapvető logikai, szövegértési képességekkel, hogy az általunk oktatott ágazatokban teljesíteni tudják a követelményeket. Az ilyen tanulók nem jutnak sikerélményhez a gazdasági, informatikai, elektronikai ismeretek tanulásában. A lemorzsolódás legnagyobb hányada jellemzően abból adódik, hogy ezek a tanulók átjelentkeznek a képességeiknek megfelelő képzésekbe.

Nagyobb arányú lemorzsolódás jelenik meg a felnőttek oktatásában. Náluk jellemzően az okozza a problémát, hogy nem tudták előre felmérni, hogy össze tudják-e egyeztetni a tanulást a munkájukkal, családi életükkel. Itt már a munkahelyváltás, a költözés és az egészségügyi okok is megjelennek, mint a lemorzsolódás tényezői. A felnőttek oktatásában nagyon fontosnak tartom, hogy a különböző okok miatt átmenetileg hiányzó felnőtteknek segítsünk pótolni a lemaradást. Ez például a Moodle rendszerben kidolgozott tananyagokkal és a beszámolási lehetőségek biztosításával érhető el.

A hátrányos helyzetű tanulók segítése

Iskolánkban alacsony a hátrányos helyzetű tanulók száma. Jelenleg összesen 4 fő hátrányos helyzetű és 3 fő halmozottan hátrányos helyzetű tanuló tanul az intézményben. Az osztályfőnökök nagy figyelmet szentelnek ezeknek a tanulóknak. Jó lehetőség az Apáczai programban való részvétel, melynek keretében a tanulók ösztöndíjat kapnak és egy mentortanár is külön foglalkozik velük. A hátrányos helyzetű tanulók esetében az is nagyon fontos, hogy egy befogadó, szeretetteljes közösségben legyenek. Ennek megvalósításában a teljes oktatói testületnek fontos szerepe van, különös tekintettel az osztályfőnökökre.

Nagy segítséget jelentene, ha iskolánkban újra helyben elérhető lenne az iskolapszichológus. Korábbi tapasztalataink azt mutatták, hogy nagyon sokat jelentett, hogy a tanulók az iskolában érhették el a szakembert.

1.3  Az intézmény vezetése

Vezetői munkám során törekszem rá, hogy a folyamatos minőségfejlesztés logikája, a PDCA (tervezés-cselekvés-ellenőrzés-beavatkozás) logika érvényesüljön, azaz a folyamatokat, a működést előre meg kell tervezni, a tevékenységek, folyamatok eredményeit rendszeresen értékelni kell, majd az értékelés objektív eredményei alapján meg kell tenni a megfelelő intézkedéseket annak érdekében, hogy a szervezet működését előre mozdítsuk.

1.3.1 Tervezés

A megalapozott tervezés a hatékony munka alappillére. A tanév tervezési munkájának alapját képezik az iskola alapdokumentumai, melyek fontos, hogy rendszeresen felülvizsgálatra és aktualizálásra kerüljenek. Minden tanév esetében kidolgozásra és elfogadásra kerül a tantárgyfelosztás, ami alapján megtervezésre kerül a humánerőforrás igény és végül elkészül az órarend. Minden tanévre meghatározásra kerül az éves munkaterv, ami leírja az év során megvalósításra kerülő feladatokat és azok ütemezését, felelőseit. Az éves munkaterv elkészítése során figyelembe vesszük a munkaközösségek javaslatait, majd az egész oktatótestület véleményezi és végül elfogadja az egységbe szerkesztett változatot.

Meggyőződésem, hogy csak akkor sikerül a terveket megvalósítani, ha minden érintett azonosul a célokkal és tudja, hogy mi a feladata. A célokat, a feladatokat, a felelősöket és a határidőket ezért fontos, hogy egyértelműen előre kijelöljük.

A tervezés az iskola működésének egyéb területein is megjelenik. Minden évben terv készül a beiskolázási tevékenységekre, megtervezésre kerülnek a szakmaianyag-igények, a karbantartási feladatok, az oktatói továbbképzések stb.

Vezetői munkám során eddig is törekedtem a reflexív gondolkodásra. Figyelek a visszajelzésekre, az eredmények követésére, a visszacsatolásra. Fontos, hogy tanuljunk a tapasztalatokból és használjuk fel azokat a tervezéshez és a jövőbeli döntéseinkhez.

Fontosnak tartom, hogy az iskola vezetője ne csak a rövid távú, operatív terveket tartsa szem előtt, hanem az iskolával kapcsolatos stratégiai terveken is folyamatosan dolgozzon. Az iskola működését hosszú-távon meghatározó döntéseket alapos kutatómunka és tervezés előzze meg. Ezek közé a döntések közé tartozik például az iskolában oktatott ágazatok bővítése. Fontos, hogy folyamatosan figyeljük a gazdaság változásainak irányát, a munkaerőpiaci trendeket, a lehetőségeket, hogy azokra időben tudjunk reagálni.

1.3.2 A feladatok végrehajtásának szervezése, irányítása

A mindennapi munka hatékony megvalósításához elengedhetetlenül fontos a megfelelő, átlátható szervezeti struktúra, amiben mindenki tudja, hogy hol helyezkedik el és mi a feladata, mi a felelősségi- és hatásköre.

Az iskolában a vezetési feladatokat éveken keresztül két igazgatóhelyettes és egy gyakorlati oktatásvezető látta el az igazgató mellett. A jelenlegi struktúrában egy igazgatóhelyettes segíti az igazgató munkáját. Különösen a gyakorlati oktatásvezető hiánya érezhető a mindennapi feladatok elvégzése során. A vezetők számának csökkenése miatt a munkaközösség vezetők szerepe előtérbe került a szervezetben.

Az igazgatóval együttműködve az igazgatóhelyettes koordinálja a munkaközösség vezetők feladatait.  A munkaközösségek minden évben összeállítják az éves munkatervüket, ami az intézményi szintű éves munkatervben is megjelenik. A munkaközösségek, a munkaközösség vezető irányításával, összegyűjtik a vezetési feladatokhoz szükséges információkat, véleményt nyilvánítanak egyes döntések megalapozásához, koordinálják a vezetőktől kapott feladatok gyakorlati megvalósítását, egyeztetik az adott területek oktatásával kapcsolatos feladatokat, tananyagokat, összefogják a versenyekre való jelentkezéseket és a versenyfelkészítést, a felzárkóztatást és a tehetséggondozást, részt vesznek a pályaorientációs tevékenységekben, megosztják a módszertani jó gyakorlatokat stb.

Egyes feladatokra külön munkacsoportok jönnek létre. Ilyen munkacsoport például a minőségirányítási csoport, vagy az egy osztályban oktatók közössége, de számos eseti feladathoz is létrehozunk csoportokat.

Nagyon fontosnak tartom, hogy a vezető ne távolodjon el az oktatótestülettől és legyen pontos információja arról, hogy ki mennyi és milyen minőségű munkát végez. Nem szabad mindig ugyanazokat a kollégákat terhelni a feladatokkal csak azért, mert ők mindig szívesen és jól elvégzik. Az egyenlőtlen terhelés feszültséget idéz elő a szervezetben. Megbízott igazgatói megbízásom után összegyűjtöttem a kollégák által az oktatáson kívül vállalt feladatokat és az új feladatok kiosztásakor figyelembe vettem, hogy ki mennyire van már leterhelve. A lehető legegyenletesebb munkaterhelés megvalósítása egyik alapvetői vezetői célkitűzésem. Ennek megvalósításához még sok teendőm van a közeljövőben.

Egy oktatói testület esetében komoly odafigyelést igényel, hogy a vezető mindenkinek reálisan tudja értékelni a teljesítményét. Ennek elérése érdekében félévkor mindenkivel személyesen elbeszélgettem és mindenkit megkérdeztem, hogy mi az, amit szeretne nekem elmondani, mi az, amit az elmúlt félévben csinált és úgy gondolja, hogy szeretné, hogy tudjam. Ezt minden félévkor és év végén meg fogom tenni. Fontosnak tartom, hogy a kollégák érezzék, hogy a vezető figyel rájuk és nem csak az esetleges hiányosságokat veszi észre, hanem azt is, ha jól dolgoznak. A jó munkát mindenképpen el kell ismerni. Ez előre viszi a szervezetet, mert az oktatók sokkal motiváltabbak lesznek és nagyobb odaadással dolgoznak.

Egy szervezet tagjai különböző személyiségek, ami bizonyos helyzetekben konfliktusokhoz vezet. A megoldatlan konfliktusok rontják a szervezeten belüli együttműködést. Vezetőként törekszek a konfliktusok minél rövidebb időn belül történő megoldására. Erre a legjobb módszernek az őszinte kommunikációt, egymás nézőpontjának a meghallgatását, az esetleges félreértések tisztázását tartom.

A szervezeten belüli kommunikáció, a folyamatos és pontos tájékoztatás az eredményesség kulcsfontosságú tényezője. A leghatékonyabb a személyes tájékoztatás. Az oktatókkal heti rendszerességgel tartunk megbeszélést az aktualitásokról, amit a jövőben is szeretnék fenntartani. Emellett a rendszeres on-line tájékoztatási forma is működik az intézményben.

Egy szervezetben mindenkinek a munkájára szükség van. Nem szabad megfeledkezni adminisztratív és a technikai dolgozókról sem, mert ők is elengedhetetlenül fontosak ahhoz, hogy a szervezet működjön. Az adminisztratív és technikai munkatársak esetében is szükségesnek tartom a feladatkörök egyértelmű meghatározását. Ők az szervezeti struktúrában közvetlenül az igazgató irányítása alá tartoznak. A technikai és adminisztratív dolgozókkal való rendszeres és hatékony kommunikáció elengedhetetlenül fontos. A gazdasági és a munkaügyi feladatokat ellátó két adminisztratív munkakörben dolgozó munkatársakkal minden reggel egyeztetjük az aznapi feladatokat. A feladatok mindig előre beütemezésre kerülnek. Az iskolatitkár végzi a mindennapos adminisztratív feladatokat. Ő az, aki gyakorlatilag mindent tud az iskola működéséről. A takarítókkal és az udvarossal időnként megbeszélést tartunk. A munkájuk beosztása során az igazságos, lehető legegyenletesebb terhelés megvalósítására törekszek. A munkájuk ellenőrzésére a jövőben nagyobb figyelmet tervezek fordítani.

Az intézményben szintén közvetlenül az igazgató irányítása alá tartoznak a rendszergazdák. Két kollégánk kapott az oktatási feladatai mellett rendszergazdai megbízást. A közelgő teljes körű felújítás keretében új informatikai rendszer kerül kiépítésre az intézményben, így igen nagy feladat vár a rendszergazdákra az elkövetkező időszakban.

Vezetőként nagyon fontosnak tartom a jó munkahelyi légkör kialakítását. Olyan vezető szeretnék lenni, akiben megbíznak a munkatársai, aki képes arra, hogy a közös cél érdekében motiválja a kollégáit. Fontosnak tartom, hogy a munkatársak véleményét meghallgassam és mindig megalapozott döntéseket hozzak, támogassam törekvéseiket, ötleteiket.

A stratégiai célok szem előtt tartásával az operatív munkák minél hatékonyabb megszervezésére fogok törekedni.

1.3.3 Ellenőrzés, értékelés, visszacsatolás

Az intézmény szabályszerű, eredményes és gazdaságos működésének biztosításához a rendszeres vezetői ellenőrzésre is szükség van.

A vezetőnek tisztában kell lennie az iskolában elvégzendő feladatok eljárásrendjével, a működés területeinek szabályozásával. Alapvető feladatomnak tartom az aktuális szabályozások ismeretét és a feladatok pontos, szabályszerű, határidőre történő végrehajtásának rendszeres ellenőrzését.

Az oktatók munkájának értékelési folyamatát a Minőségirányi Rendszer írja le. Az elvárások a Szakképzés 4.0 stratégia és az EQAVET Keretrendszer céljai és elvárásrendszere alapján kerültek meghatározásra. A Minőségirányítási Rendszer tartalmazza az intézmény és az intézményvezető önértékelési rendszerét, valamint leírja és szabályozza az intézményben működő folyamatokat is. Az értékelés mindig mérhető, objektív adatokra kell, hogy épüljön. Az értékelés célja a fejlődés elősegítése. Az eredmények alapján olyan döntések, cselekvési tervek, intézkedések kerülnek bevezetésre, melyek előre viszik a szervezetet.

Vezetőként arra törekszek, hogy az iskolában folyó folyamatokat a munkám során nyomon kövessem, biztosítsam az értékelések objektivitását, majd az értékelés eredményeire alapozva elősegítsem a fejlődést


Partnereink

SZC logo

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum


Berettyóújfalui SZC Közgazdasági Technikum

4200 Hajdúszoboszló, Gönczy Pál u. 17.

Telefon: +3652362925

E-mail: titkarsag@kghsz.berettyoujfaluiszc.hu

OM azonosító: 203030/016


2024Berettyóújfalui SZC Közgazdasági Technikum